Szemem lehunyva, fejem zúg. Arcomat sós könnyeim mossák
lassan, nyugodalmasan. Senki sem tudja, senki sem értheti, mit érzek. Csak
elmennek mellettem, de nem figyelnek fel fojtogató fájdalmamra. Egyedül vagyok
és senki sem siet segítségemre. Félek, nem tudok megbirkózni vele, egyedül nem.
…
Napokkal később mosolyogva ültem a teremben. Már mindenen
túl voltam, feladtam. Talán már csak percek, órák vannak hátra. Vége van.
…
Ismét összezuhantam. A legutóbb végül semmi sem változott.
Tévedtem. Megint. Újra egyedül, újra magányosan. És újra segítség nélkül…
Sírok, szakadatlanul. Már csak a remény maradt hátha
észrevesznek hamarosan…
Hátha…
Na jó, ezen összeszorult a szívem.
VálaszTörlésSzeretlek Kinderke<3