Depresszió




Szemem lehunyva, fejem zúg. Arcomat sós könnyeim mossák lassan, nyugodalmasan. Senki sem tudja, senki sem értheti, mit érzek. Csak elmennek mellettem, de nem figyelnek fel fojtogató fájdalmamra. Egyedül vagyok és senki sem siet segítségemre. Félek, nem tudok megbirkózni vele, egyedül nem.
Napokkal később mosolyogva ültem a teremben. Már mindenen túl voltam, feladtam. Talán már csak percek, órák vannak hátra. Vége van.
Ismét összezuhantam. A legutóbb végül semmi sem változott. Tévedtem. Megint. Újra egyedül, újra magányosan. És újra segítség nélkül…
Sírok, szakadatlanul. Már csak a remény maradt hátha észrevesznek hamarosan…
Hátha…

Megjegyzések

Megjegyzés küldése