Együtt, mégis egyedül



Most jöttem csak rá, hogy milyen fontos is volt a számomra. Most, hogy már elveszítettem, s már máshol jár, másvalakit ölelve óvó karjaival, másvalaki számára jelentvén az egész világot. Elengedtem őt, és most már nem tudok semmit se tenni azért, hogy ajkai újra az enyémen nyugodjanak. Elment és soha többé nem tér vissza, hogy arcomra mosolyt csaljon, hogy könnyemet fakassza.
De nincs még veszve minden. Tudom, soha nem fogom tudni elfelejteni. Örökre hallani fogom kedves hangját, mikor egy rossz nap után vigasztalt. Mindig érezni fogom magamon fürkésző pillantását, ha a kedvenc farmeromat kapom magamra egy sietős reggelen.
S amíg csak élek érezni fogom kezeit, amint csípőmet fogják át; ajkait, amint táncba hívja enyéim.
Elment és itt hagyott, de álmaimban és szívemben mindig együtt maradunk, soha nem válunk el…

Megjegyzések