Halloween-i rém

Fekete csipkés melltartóban és bugyiban ácsorgok a szobában, miközben próbálom elkészíteni a tökéletes sminkemet. Tudom, ma éjjel nekem kell a legdögösebbnek lennem. Nem engedhetem meg magamnak, hogy a rengeteg zombinak meg boszinak és hasonló ijesztő rémségnek öltözött libák jelmeze elvonja rólam a tekinteteket. Ma éjjel küldetésem van, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy minden szempár rám tapadjon. 

Halloween-i buliba vagyok hivatalos. Október utolsó estéjén mindenki jelmezt húz, az éjszaka teremtményei megelevenednek egy-egy rémtörténet keretein belül. A hideg őszi éjszakában mécsesek világítanak a kifaragott tökökben, kisgyermekek rohangálnak cukorkát gyűjtögetve. A felnőttek nosztalgiázva gondolnak vissza gyermekkorukra, amikor még ők is a felszabadult lurkók életét élték és nem voltak problémáik. Aztán van egy korosztály, az idősebbek, akik még talán tudják is, hogy mit is ünnepelnek az angolszász országok Halloween-kor. Viszont van egy bizonyos réteg, amely nem törődik se a cukorkákkal, se a hagyományokkal, hogy a nosztalgiát már ne is említsük. Ők azok, akiket fiataloknak szokás nevezni: a 15 és 24 év közöttiek. Nekik más se számít, mint az őrült bulizás, az alkohol, a drog és a szex, természetesen. Elfelejtik, hogy miről is szólna ez az éjszaka, vagy hogy milyen volt gyereknek lenni. A maguk kis világában élnek és azt hiszik, bármit megtehetnek, hogy náluk nincs szebb és jobb. Pedig tévednek, ebben biztos vagyok. S immáron három éve próbálom nekik bebizonyítani. Ha annyira rajonganak ezekért a jelmezes bulikért, akkor miért is ne? Miért ne lehetnék én is egy a közülük? Ez a csordaszellem, vagy nem?

A sminkem kész van. A szekrényemhez lépek, kitárom. Rövid keresgélés után rálelek a tökéletes szerelésre. Kiveszem a fekete bőr miniszoknyám illetve egy hozzá passzoló fekete pántos felsőt. Belebújok a kiválasztott ruhadarabokba és az egész alakos tükröm elé lépkedek. A szoknya alig takarja a fenekemet, a felső egy néhány ujjnyi sávot szabadon hagy lapos hasamból. Fekete hajam kivasalva, lágyan omlik a hátamra és a mellkasomra. A sminkem egyszerűen zseniális. Az ágyam felé pillantok, ahol a magas sarkúim eldőlve hever. Odamegyek és felveszem őket, majd visszatipegek a korábbi helyemre. Hosszú lábaim immáron vadító piros lábbelibe vannak bújtatva. Elégedett vagyok a tükörképemmel. Ha lehunynám a szemem, akkor magam elé képzelhetném azt, ami ezek után következni fog. Tudom, mindenki engem fog nézni. De megérdemelten. Megküzdöttem ezért az álcáért. Én ma éjjel nem bulizni fogok. Valami sokkal komolyabb dolog vár rám.

Alig vettem el a kezem a csengőről máris kinyílt az ajtó. Ez volt az első buli, ahová hivatalos voltam ma este. A házigazda az egyik évfolyamtársam, Katherine, aki megrökönyödve nézi a szerelésem. Kérdő tekintetem felé fordítom, kissé megemelem szemöldököm és várom, vajon szóvá meri-e tenni. Nem meri. Valószínűleg ő is tudja azt, amit én: az ilyen külsejű csajokkal, mint amilyen én lettem ma este, nem árt jóban lenni, ha nem akarja az ember elkaszálni magát a pasiknál. Mert valójában ennek a korosztálynak ez nagyon fontos, ha nem a legfontosabb: minél több lányt/fiút felszedni egy éjszaka alatt. Nem szeretem, hogy ezt kell tennem, de a szükség megköveteli. Három éve minden éjjel beállok ezek közé. Amióta felfedeztem, hogy egy miniszoknya és egy dögös top mi mindenre képes, azóta tudom, miképp érhetem el a céljaimat. Ma este komoly célokkal érkeztem, melyeket igyekszem elérni, valóra váltani.

Négy évvel ezelőtt öltöztem be utoljára a hagyományos értelembe vett Halloween-i jelmezembe. Akkor zombi voltam. De nem jó kedvemben húztam jelmezt. Már akkor sem tetszett mindaz, amit a tinédzserek és a fiatal felnőttek körében láttam. S ez az érzés az elmúlt évek során mindinkább erősödött. Három éve határoztam úgy, hogy változtatok. Azóta nem egy voltam a tucatnyi ugyanolyan jelmezbe bújt lány közül. Azóta mindig kitűntem a tömegből. Megszereztem mindent és mindenkit, ha arról volt szó. Azóta mindig ilyen szerelésben jelenek meg az október végi bulikon. Mindig csodálkozó tekintetek követnek, bármerre is megyek, de még egyszer sem szalasztottam el a kötelességem teljesítésére adódó alkalmakat. Eddig még minden évben megtettem azt, amit kitűztem magam elé célnak, s ez idén sem lesz másként.

A ház falai lüktettek a hangos zenétől, pont úgy, ahogy minden bulizó szíve is akarva-akaratlanul átvette a ritmust. Tekintetem körbehordozom a megjelent fiatalokon, de semmi újat nem tapasztalok a korábbi évekhez képest. Pont ugyanazok a jelmezek, ugyanazok a sminkelési technikák, ugyanazok a bugyuta vigyorok az arcokon az elfogyasztott alkohol és drog miatt. Tényleg, semmi sem változott. Elindulok a megszokott felfedező utamon. Megnézem, mi az idei felhozatal, már ami az embereket illeti. A konyhában egy fiatal srác osztogatja a különböző piákat. Kérek tőle egy vodka-narancsot, majd az innivalómmal a kezemben neki esek feltérképezni először a „tisztelt” megjelenteket.

A hangfalakból hirtelen Rihanna egyik slágere, az S&M csendül fel és tudom, elérkezett az én időm. A táncparkettre vonulok, egészen középre állok és elkezdek táncolni. Először még csak szépen lassan, ám egy idő elteltével egyre inkább belelendülök. A csípőmet csábítón tekergetem, a kezeim a magasba emelem, így a felsőm még fentebb csúszik, ezzel még többet felfedve csupasz bőrömből. Érzem, ahogy a körém gyűlt bulizók egyre távolodnak tőlem, több teret adva nekem. Pár pillanat múlva már perzselő tekintetektől lángol a testem. Tisztában vagyok vele, hogy a lányoknak mi a véleménye rólam, de nem ne törődök most ezzel. Mindössze egy dologra koncentrálok: hogy minél több srác akarjon engem. Bármennyire gyűlölöm is ezt, ez az egyetlen módja, hogy elérjem a célom: megtisztítani a világot a szeméttől.
Nem tudom, hogy mikor történt, de azt veszem észre, hogy a tömeg ismét körém zárul. Nem hagyom abba a táncolást, annak ellenére, hogy már felkeltettem a figyelmet. Ma este nem én akarom kiválasztani az áldozatom Most azt szeretném, ha valaki önként ajánlkozna fel. Az elmúlt két évben én vadásztam, ideje volt módosítani a játékszabályokon, s várni a lelkes jelentkezőt, vagy jobb esetben jelentkezőket. Minden buliban vannak olyan pasik, akik nem a hangulat, a társaság vagy a szórakozás miatt vannak ott, hanem csak és kizárólag a könnyen kapható lányok miatt. Egy Halloween-i partin mindenki sokkal könnyebben elengedi magát, a csajok többsége pedig játssza az agyát annak reményében, hogy majd egy helyes srác óvó karjai közt lel biztonságra. Persze a buta libák többsége arra már nem gondol, hogy az állítólagos hős, aki éppen megmenteni készül őt az éjszaka és a holtak világának csúnya s gonosz teremtményeitől, csak kihasználja a helyzetet. Persze ezért senkit se lehet hibáztatni, mert ugyan ki ne használná ki a helyzetet?
Ma éjjel én is ezt fogom tenni. Ki fogom használni azt a tényt, hogy néhány fiú nem a fejében hordja az agyát, hanem a nadrágjában, amint meglát egy miniszoknyát vagy egy mélyebben kivágott felsőt. Ma éjjel a vadászokból lesznek a vadak és én fogom becserkészni őket. Aztán mikor már biztos leszek a sikeremben, lecsapok. Eljátszadozom velük, majd pedig jöhet a befejezés; az, amiért ezt az egészet teszem. Már a puszta gondolatra forrni kezd a vérem, az ujjaim bizseregnek...
Gondolataimat a nyakamra adott csókok szakítják meg. Ajkam lassan mosolyra húzódik, ahogy az ismeretlen idegen közel von magához. Érzem, hogy bármit megadna azért, ha velem tölthetne egy röpke órácskát, ha többet nem is. Maga felé fordít, de nem néz a szemembe, hiába is próbálom elkapni a tekintetét. A megérzéseim azt súgják, hogy valamit, vagy hogy pontosítsak, valakit el akar titkolni előlem. Elhatalmasodik rajtam a kíváncsiság, tudni szeretném, hogy mi az amit rejteget. Közelebb lépek hozzá, testünk számos ponton egymáshoz ér. Amikor a csípőm egy kissé megmozdítom, hallom amint levegő után kap. Elégedett mosoly terül szét az arcomon, tudom, hogy nyert ügyem van vele.
Nem szólok hozzá, csak a keze után kapok és magam után húzom egy csendes, nyugodt helyre. Kettesben kell lennem vele, csak így tehetem meg azt, amire készülök. Nem telik el sok idő, amikor egy aprócska helyiséget látok meg, nem messze a lépcsőtől. Csábos mosolyt villantok az engem pincsiként követő srácra, elengedem a karját és a fenekemet riszálva elindulok a sötét zug irányába. Érzem magamon perzselő tekintetét, szinte száz százalékig biztos vagyok benne, hogy követ. De nem nézhetek hátra, mert az árulná, hogy nem vagyok olyan magabiztos, int amilyennek látszok. Persze nem is lehetnék az. A tervem hatalmas kockázatot rejt magában, a játszadozásaimmal kihívom a sorsot, minden egyes mozzanatban benne van a lehetőség, hogy elbukok. Tudom, hogy teljesítenem kell a küldetésemet, de nem bízhatom el magam, mert azzal eleve kudarcra ítélem Egészséges félelem munkálkodik bennem, melynek köszönhetően csak még jobban megy a munka.
Mert az, amit csinálok, számomra igenis munka. Sokan teljesen más szóval illetnék, de nem értek velük egyet. Munka, mert juttatást kapok érte cserébe. Na, nem anyagi javakra kell gondolni, senki se fizet a tetteimért. Nem, ennél sokkal többről van szó. Ha minden a terveim szerint alakul és az elkövetkezendő években sem fog senki elém akadályokat gördíteni, akkor talán a világ gonoszabbik fele veszt majd a hatalmából és a jó visszanyeri vezető szerepét. Akkor talán minden visszaállna a normális kerékvágásba.
Belépek a szűkös kis helyiségbe, nem veszem a fáradtságot, hogy megnézzem, hol is kötöttünk ki. Ez egyáltalán nem számít Nem ez a fontos. Az, ami igazán sokat jelent, még csak most kezdődik. Szótlanul a fiú felé fordulok, aki ajkait az enyémre tapasztja. Lázasan csókol, egyik kezével a hajamba túr, másikkal a derekamnál fogva szorít erősen magához. Visszacsókolok, de csak a látszat kedvéért. Nem érzem, hogy a tűz, amely őt felemészti, egyáltalán megérintené bőrömet. Minden tettem csak színjáték, nem több. Ő egyre inkább belelendül, ezzel tanúbizonyságot adva, hogy tényleg ő is azok közé tartozik, akik ellen küzdök. Ha tévedés történt volna és ő nem lenne megfelelő alany, akkor nem állna készen rá, hogy megadja nekem mindazt, amiről azt hiszi, hogy szükségem van. Ám ő nagyon is készen van, s nem rest erről biztosítani engem.
Úgy történik minden, ahogy elterveztem. Pont akkor lépek el tőle, amikor összeseik.  Kezét a hasára szorítja, döbbent tekintettel mered rám. Ő sem számított erre, amikor úgy döntött, ezen az éjjelen én leszek a kósza numerája. A reakciója teljes egészében megegyezik a korábbi srácokéval. Ugyanaz a csalódottság, a meglepődöttség, a harag és a düh, s végül a lemondás. Az elmúlt évek alatt számtalanszor láttam már mindezt, de még így is nagy hatással van rám. Még most is kellemes bizsergést érzek, ahányszor látom, amint közelebb kerülök a végső cél eléréséhez. Örömmel tölt el mindaz, amit tettem, nem érzem szégyenletesnek, vagy bűnösnek. Az én kis világomban ez nem is bűn, de amíg a gonosz ural mindent, addig nem kürtölhetem világgá a hősi tettem. Pedig szívem szerint ez tenném, hisz végtére is, büszkének kell lennem mindarra, amit teszek.
A buli folytatódik, senki se veszi észre a hiányát még valószínűleg órákig. Az alkohol és a drogok a kezemre játszanak, nekem kedveznek. Elégedett vagyok az elmúlt órácska történéseivel, panaszra nem lehet okom Fejfájásra hivatkozva elköszönök a házigazdától, hogy aztán egy másik parti helyszínén folytathassam titkos munkálataimat.

Az utcán cukorkát gyűjtögető, rohangászó gyerekek néznek rám nagy kerek szemekkel, a szüleik megrovón vetik rám tekintetüket. Sajnálom, hogy a kicsik ebben a szerelésben látnak De nem ismernek fel, ezt biztosan tudom, s ez valamiféle megnyugvással tölt el. Ő még csak ártatlan kicsik, nem lenne szabad a világ rossz dolgaival tisztában lenniük. Nem lenne szabad nőket vagy lányokat olyan ruhában látniuk, mint amilyet most én viselek. Nem lenne szabad a férfiak trágár kifejezésekben bővelkedő balhéiknak fültanújuk lenni. Nekik csak a mosolyt, a napfényt és a vidámságot kellene ismerniük. Igazából miattuk csinálom mindazt, amit csinálok. A gyerekek miatt.
A következő bulit a város egy másik középiskolájának végzőse rendezi. A srác nevére nem emlékszem, de nem is bánom A feleslegesen megjegyzett információk csak háttérbe szorítják a végső cél jelentőségét, hangsúlyát. Arról nem is beszélve, hogy igen komoly veszélyeket rejthetnek magukban ezek az infók, ha esetleg valami rosszul sülne el egy-egy akcióm közben. Szóval nem szoktam azon strapálni magam, ogy holmi nevekre emlékezzek. Az enyémet tudják, s én ennyivel meg is elégszem.
A konyhában hangosan csivitelő lányok seregébe botlok. Pont olyanok, mint akiktől agybajt kapok. Legfőbb témaként a szerelmi élet, az idióta és fahangú popsztárok, a legújabb divat vagy a tökéletes műköröm szolgál nekik. A sekélyes libák boszorkányoknak, zombiknak és szellemeknek vannak felöltözve, szóval még a jelmezük sem tartalmaz semmi eredetiséget sem. Amint csatlakozok hozzájuk, rögtön el kezdenek faggatni arról, hogy ki csinálta meg ilyen "szupcsira" a sminkem, illetve leküzdhetetlen késztetést éreznek arra, hogy megtudják, hol szereztem be a "totál kúl szerkómat", amiben - legalábbis szerintük - én vagyok a "legdögösebb cicus" az egész partin.
Záros határidőn belül elegem van belőlük, de bármennyire is szeretném ott hagyni őket, nem tehetem. Az előző buliban megvártam, hogy valaki belesétáljon a csapdámban, most viszont vadászok. Korábban nem volt tétje, hogy kit választok, itt azonban tökéletesen akarok választani. Nem engedhetem, hogy holmi selejt kerüljön össze velem, a legromlottabbra van szükségem. Akit az egyik szőke cicababa képében meg is találok.
Nem tudom a lány nevét, nem is érdekel. Félre vonom, arra hivatkozva, hogy valami nagyon bizalmasról szeretnék vele beszélni. Az emeletre vezető lépcső alatt egy apró, sötét lyuk bújik meg, oda húzom be magammal. Kezdetben csak óvatos beszélgetésre vagyok hajlandó, de egyre inkább belelendül a felszínes szövegelésbe, így én is megnyugszom valamennyire. A folyamatos csacsogása kikészít, innen tudom, hogy ő a tökéletes. Biztos vagyok benne, hogy megfeledkezett mondvacsinált indokomról, amiért el akartam távolodni a többiektől. Ezért titkon még egy kicsit hálás is vagyok neki, ezzel jelentősen megkönnyebbítette a helyzetemet.
Már tettre készen állok, amikor kivágódik az ajtó. Francba - morgok magamban, amiért elfelejtettem kulcsra zárni. A zombit csókoló boszorkány felnéz, alkoholmámorban úszva, akadozó nyelvvel megpróbál minket kizavarni onnan. Elküldöm őket. Mély levegőt veszek, miután kilépnek, arcomra mosolyt erőltetek. Tudom, itt már óvatosabbnak kell lennem, különben lebukok. Még egy kis ideig bájcsevegek a lánnyal, majd az ajtó felé indulok, ő pedig követ. Ám hirtelen megfordulok és cselekszem. A sekélyesség mintaképe hasára szorított kezei közt lassan sötétvörös vér csordogál. Értetlenül, kétségbeesetten néz rám, pont úgy, ahogy korábban a srác tette. Vagy ahogy a többiek, a korábbi években. Arcomon közöny ül, vállat vonok és távozok a buliból.

Másnap reggel fáradtan ücsörgök a tévé előtt. Miután a második bulit otthagytam, kettő helyen jártam, s mind a két helyen ott hagytam a kezem nyomát. Meg vagyok róla győződve, hogy a mólt éjjel folyamán nem követtem el hibát. Senki se tud rám bizonyítani semmit sem, erre kínosan ügyelek minden egyes alkalommal. Szentül hiszem, hogy amit tettem, az helyes. Hisz miért is ne lenne az?!
Ahogy a csatornák között válogatok, egyre izgatottabb leszek. Kíváncsi vagyok, vajon mi kerül képernyőre a tegnap éjszakából. A rengeteg reklám és bugyuta mese közt nagy nehezen rálelek egy hírműsorra. Fentebb veszem a hangerőt, tekintetemet a képernyőre függesztem.
Ma reggelre virradóra négy fiatal holttestét találták meg a főváros különböző pontjain. Úgy tűnik, a Halloween-i rém ismét lecsapott. Ezen a néven jót nevetek. Tetszik, amit a média rám ragasztott. Az elhunytak ismerőseitől megtudtuk, hogy mind hedonista életmódot folytattak, a mának éltek. Az áldozatok közeli hozzátartozóit természetesen nagyon megviselték a történtek és a hatóságokhoz fordultak, ahol azonban falakba ütköztek. A rendőrség nem kíván nyomozást indítani, a döntésüket nem indokolták. A gyilkos a mára már szokásává vált módon végzett az áldozatokkal: kettesben maradt velük, valamilyen indokra...
Nem hallgatom végig a híradást, tudom, hogy mi történt. Az íróasztalom mellett heverő táskámra pillantok, melyben egy rövid élű tőr lapul. A pengét négy ember megszáradt vére festi sötét pirosra. Az éjjeliszekrényemen lévő naplóm után nyúlok, s miközben elolvasom a tegnap indulás előtt írt soraimat, mosoly terül el arcomon, elégedett vagyok.
Van egy énem, ami minden ismerősöm számára ismeretlen. Van egy énem, amit senki nem ismer. Van egy énem, ami igazán sötét. Van egy énem, ami ma éjjel vért kíván. Van egy énem, ami ma éjjel ölni fog.