Egymással szemben álltunk. Tekintete megbénított. Csak nézett sötét szemével, s pillantásával fogva tartott. Próbáltam elfutni, elmenekülni; ő csak nem eresztett. A rabjává lettem. Tudtam, szívemig ellát most. Lehullott rólam a lepel, nem volt többé titkom előtte, nyitott könyvvé váltam a számára.
A tudat, hogy leleplezte érzéseimet, kellemes bizsergéssel töltött el. Egymás tekintetét fürkésztük, próbáltuk kiolvasni a másik gondolatait. Mikor elmosolyodott, újra remélni kezdtem. A szemem felragyogott, éreztem. Mosolya egyre szélesebb lett, s az én szám is felfelé görbült már. Lassan bólintott, majd én is, aztán hirtelen egyik haverjára nézett, helyettem.
Meglepődve tapasztaltam, hogy a 10 perces tanítási szünetből már csak 2 perc maradt. Legjobb barátnőmmel álltunk a folyosón, de beszélni nem sokat beszéltünk. Tisztában volt vele, hogy milyen hatást gyakorolt rám Ő. De be kell vallani, erre egyikünk se számított.
Miközben ekképp elmélkedtem eltelt a maradék idő, fülünket az iskola csengő zaja ütötte meg. Elindultunk a termünk felé. Mielőtt átléptem volna a küszöböt Feléje pillantottam. Ismét rám mosolyodott. Ekkor jöttem rá, mosolya és tekintete lesz a vesztem. Ám már tudtában voltam annak is, hogy köztünk valami jó, valami különleges kezdődött el...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése