2016. október 26., szerda

Hétköznapi bolondság

Késésben vagyok. Már megint. És már megint nem én vagyok a hibás. Természetesen. Ma a buszra fogom. Holnap az emberekre. Holnap után meg mondjuk a bolygók kedvezőtlen együttállására. Ez egyértelmű.
Dühösen vágtatok fel az emeleten lévő szobámba, miközben már bújok is ki a ruháimból. Fogalmam sincs, hogy mit fogok ma este felvenni, az idő pedig csak úgy rohan. Még zuhanyozni is szeretnék, meg valami szolid kis smink sem ártana. Nem, egyáltalán nem akarom teljesen bevakolni a fejem, de egy szempillaspirált éppen el tudnék viselni. Csak mert miért is ne?!
- Nagyon sietsz valahová? - hallom Anya hangját, mire válasz gyanánt bevágom a szekrényem ajtaját. Elvégre tini vagyok, nekem az ilyen kötelező. Vagy azért annyira nem kényszer? Ki tudja...
- Nem Anya, csupán a móka kedvéért közlekedek a szokásos sebesség duplájával - morgom halkan, de azért úgy, hogy hallja.
- Akkor jó, már azt hittem, hogy rohansz is tovább, annak ellenére, hogy még csak most értél haza - hallom a hangján, hogy vigyorog. Tisztán hallom, amint a kínomon szórakozik. Hát anya az ilyen egyáltalán?
- Anyaaaaaaaaaa! Ne most, rendben? - a szárítón sem találom a fekete csillogós felsőmet, kezdek ideges lenni. - Nem láttad véletlenül azt a csini feketét, amiben olyan dögös vagyok? - kérdezem, hogy valami hasznát is vegyem, ha már itt lábatlankodik.
- Kicsim, te mindenben nagyon dögös vagy.
- Oké, oké, tudom, persze, az anyám vagy, kötelességed ezt mondani - bólogatok, s közben átmegyek az ő szobájába, hogy egy pillantást vessek a szekrényére. Rossz szokása, hogy a gúnyáimat magához pakolja. Ne kérdezze senki, hogy miért, én sem értem. - Szóval tudod, hogy merre van vagy sem?
- Édesem... - kezdi, de belé fojtom a szót egy morranással.
- Ne édesemezz, hol a francban van a ruhám?
- Linda! - szól rám a szokásosnál erőteljesebben, mire megadóan sóhajtok egyet és felé fordulok.
- Mi van?
- Azt keresed, ami a kezedben van?
Először hitetlenkedve nézek rá, de mikor nem látom rajta, hogy viccelne, lepillantok. A jobb kezemben egy vállfán lóg a kedvenc fekete, csillogós felsőm. Az, amiért korábban feltúrtam a lakást. Az, amelyik éppen bujkál előlem.
- Ez meg hogy került ide? - kérdezem halkan, inkább csak magamtól, mintsem Anyától. - Azt hiszem kezdek megbolondulni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése