Élet a komfortzónán kívül

Ez egyszerűen hihetetlen! Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi előfordulhat. És mégis...! A hét felfedezése: van élet a komfortzónámon kívül is. Sőt, ha egészen pontosan szeretnék fogalmazni, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy az igazi élet azon kívül zajlik. Persze, oké, jó érzés eltapicskolni a megszokásban, a biztonságot jelentő - vagy annak vélt - állandóságban. Én ezt nem vitatom. Az képmutatás lenne, tekintve hogy az elmúlt húsz évben ebben éltem. És időnként még élveztem is. Na igen, azért természetesen nem mindig, de néha megesett. Mondjuk úgy, hogy nagyon néha.
Aztán jött egy nagy pofon. Hatalmasat csattant az arcomon és hirtelen a földön találtam magam. Zokogtam. Szenvedtem. Lövésem se volt, miképp élhetem ezt túl. Elvesztem az önsajnálatba. Valljuk be, nagyon csúnyán kikészültem. A legszívesebben bebújtam volna az íróasztalom alá egy meleg pokrócba burkolózva mindaddig, amíg a problémáim meg nem oldják magukat. Egyszerűbb lett volna, mint szembe szállni. De a helyzet az, hogy meg is ijedtem ezzel egyidőben. Féltem, hogy esetleg nem tudok majd ebből kikecmeregni. Megjegyezendő, hogy eddig még mindig nem tettem semmit, csak gondolkodtam. Ez az átka annak, ha az ember olyan kivételes zseni, mint amilyen én vagyok: gondolkodik. Na ez az, amit nem szabad. Az agyalás túl sokszor ölt már meg bennem valamit. Nem akartam tovább, hogy a mi lett volna ha kezdetű kérdések vezessenek az utamon.
Először is: elég kemény vagyok én ahhoz, hogy meglegyek mindenféle kisérgetés nélkül. Még ha első ránézésre ez nem is tűnik így, aki ismer, az tudja, hogy ez így van. Másodszor: ha már feltétlenül pesztrát akar mellém állítani az élet, akkor ne valami elmeroggyant, önbizalomhiányos tinipicsát adjon, mert vele garantáltan nem leszek jóba. Döntöttem: én választok kísérőt. S hogy ki lett az?
Valaki, aki nem egy áldozat. És nem is akarja magát annak látni. Küzd, harcol ha kell, a feladni számára ismeretlen fogalom. Bátor, hisz szeretni csak a bátrak tudnak igazán, márpedig ha valaki, akkor ő tényleg tudja, milyen az, ha valakit szeret, szerethet. Ezen felül egy jó nő. Bizony ám! Vége azoknak az időknek, amikor önmagát, külsejét utálva állt a tükör előtt, a reménytelenség miatt sírástól küszködve. Mára már egész mást jelent neki az, hogy valaki szép vagy sem. Meg persze megtanulta, hogy nem szabad mindenki szavát szentnek venni. Hogy kinek kell megfelelnie? Saját magának. A többiek pedig? Senkik. Max piszok mázlisták, ha ráérnek mással foglalkozn. De ennél többet nem szabad, hogy jelentsenek.
Illetve hát ez egy kicsit bonyolultabb ennél. Mindenkinek saját magának kell érezni, hovy mi az, ami számára fontos a másik véleményéből. Meg kell hallgatni mindenkit - de csak azért, mert ritka bunkóság ott hagyni valakit, miközbe  az illető hozzánk beszél. Mondjuk ki lehet próbálni, csak nem ajánlatos.
Hol is tartottam? ... Ja igen, megvan. Szóval van egy utam, ahol van egy szuper csajszi, aki jön velem. Kezdek kicsit hasonlítani is rá. És hogy mizu a komfortzónán kívül? Hát kérem szépen: BULIVAN! De tényleg! Csak egy kicsit kell lazábban venni mindent és sokkal jobb az élet. Csak egy kicsit kell elmozdulni a megszokottól és csőstűl jön a kaland. Elöször persze csak pici, apró lépések. Hisz hová úgy sietni? Úgy is örökké élünk...!
Aztán idővel, fokozatosan egyre messzebb és messzebb jutni. Igen, tudom mire gondolsz, szerintem is nagyon félelmetes. Amikor nézegeted a Facebook eseményen a visszajelölők listáját, de csak egy embert ismersz a harminc közül, természetes, hoy a te fejedben is megfordul a kérdés, hogy mégis mi a francot fogsz te ott csinálni. Elárulom neked, cimbora: ismerkedek, bulizni, táncolni. Inni, érinteni, smárolni. Beleremegni egy pillantásba. Lélegzetet visszafojtani egy édes csók előtt...
És még mielőtt nagyon elmerülnénk az érzékek tengerében, vegyük csak észre, hogy mi is történt! Bizony kedves, kint vagy a komfortzónádból. Na milyen? Tetszik? Élvezed? Jól gondold meg, hogy mit válaszolsz, mert mindenki látta, hogy élvezted, amikor az a srác ott pár sorral előbb magához húzott, játszadozott veled majd lágyan és óvatosan, mintha valami kincs lennél, megcsókolt. Szóval ne hazudj, tudjuk ám, hogy élvezed!
És tudod mit? Élvezd is csak! Megérdemled! Mindenkinek jár egy falat boldogság. Vagy kettő. Vagy három. Vagy sokkal több. De csak akkor falhatsz, ha kint vagy, s nem bent. Persze ha most egy meleg szobában ücsörögsz a kandallóban lobogó lángot csodálva, akkor maradj inkább odabent. Kint piszok hideg van!
Egyet ne feledj el soha, drága! Ne félj boldognak lenni! Keményebb fából faragtak téged annál, mint hogy az első kudarcnál feladd. És egyébként is: ha valaki sírni akar téged látni, akkor kérlek nevess már a képébe! Az úgy az igazán buli!