2014. január 25., szombat

A kék toll

Fáradtan rogytam le az ágyamra. A mai napra már mindenből elegem volt, pedig még kettő sem múlt el. A nap neheze még csak most következett. Pedig reménykedtem abban, hogy végre nyugiban telhet egy délutánom. 
Megszólalt a telefonom. A kedvenc dalom volt beállítva csengőhangnak, melyet bár élvezettel hallgatok, most a pokolra kívántam. Jó helyen lett volna ott... A táskám legalján, beszorulva a fizika és az irodalom tételfüzetem közé, találtam meg azt a fránya ketyerét. A hívót meg sem nézve nyomtam meg a "Hívás elutasítása" gombot. Senkihez és semmihez sem volt kedvem.
Kér perc múlva ismét elkezdett rikácsolni. Dühödten nyomtam ki a hívást. Olyan nagy kérés lett volna egy délutánnyi nyugalom?! Nem, szerintem sem. De persze, ki vagyok én, hogy bármiben is reménykedjek? Nem telt el három perc, a telefonomat megint működésbe hozta az ismeretlen, idegesítő ősellenségem. Csak így, egyszerűen...
- Gyorsan mondd, mielőtt földhöz váglak - morogtam bele a készülékbe. 
- Ki az a morci hang a vonal túloldalán és mit csinált a legjobb barátnőmmel?
- Mondd, Kriszta, van valami komoly oka annak, hogy hívtál vagy csak spontán idegesíteni akarsz? - kérdeztem a legjobb és nem mellesleg egyetlen barátnőmet. 
- A kedvenc énekesed Magyarországon van, el tudod ezt hinni? - kiabált a fülembe izgatottan. 
- A kedvenc énekesem egy börtön kellemes kis cellájában ücsörög valahol Miamiban. Ugorjunk. Mit akarsz?
- Csak egy kicsit beszélgetni, rég nem dumáltunk...
- Kriszta - kezdtem. - Körülbelül huszonhárom perce beszéltünk utoljára. Fáradt vagyok, tanulnom kellene, olvasni szeretnék és ezek körül semmit sem tudok csinálni, ha te feltartasz. Szóval felettébb hálás lennék, ha megindokolnád a hívásodat vagy letennéd a csini iPhone-odat.
- Miért vagy ennyire nyűgös? - kérdezte megjátszott ártatlansággal. Hallottam, ahogy kuncog...
- Drága barátnőm, hagyjuk ezt abba, még mielőtt összekötjük a copfunkat bajusz híján. Kicsinált a mai dupla tesi, dupla matek, dupla német és dupla fizika. Félek, ezentúl mindenből duplát fogok látni és érzékelni. Szóval ki vele, miért kerestél?
- Tényleg, szerinted is poén lenne, ha kettő lenne belőled? Én nagyon bírnám, ha sok lenne belőlem, legalább mindenre lenne időm... - merengve sóhajtott fel a barátnőm. 
- Ha kettő lenne belőlem, akkor az egyik énem fenékbe billentene, a másik pedig millió kis darabra törné a méregdrága telódat, amiért nem mondod meg, hogy miért hívtál és csak a drága időmet valamint az energiámat pazarlod!
Kriszta hosszú percekig nem válaszolt. Naná! Nem is ő lenne, ha bármit is normális ember módjára csinálna. Már éppen letettem volna a telefont, hogy végre lazulhassak, amikor meghallottam, hogy felsóhajtott a vonal túlvégén.
- Igen, Kriszta?
- Tessék? - a hangja alapján úgy éreztem, mintha valami álmodozásából szakítottam volna ki.
- Hívtál - közöltem vele az egyszerű tényt. - Miért?
- Jaaa - szólt nyújtottan. - Csak annyit akartam, hogy ne keresd az egyik kék tolladat, mert nálam maradt.
Még mielőtt reagálhattam volna bármit is, megszakította a hívást egy harsány kacaj kíséretében. Egy ideig dermedten bámultam a kezemben fekvő készülékre, nem tudtam felfogni, hogy ezért képes volt felhívni és ilyen hosszúra nyújtani a beszélgetést.
- Esküszöm, nem normális... - suttogtam az egyetlen dolgot, ami a fejemben kavargott. 

1 megjegyzés:

  1. Sziaa.:) Meglepii.:)) ~~~> atemosolyod.blogspot.hu/2014/07/elso-dijaaaam-vaaaa.html :)

    VálaszTörlés